2014. szeptember 22., hétfő

SALOMON HERVIS CITYTRAIL BUDAPEST Futónap

Idén egy új kezdeményezésen alapuló edzések kezdődtek el, amelyeket a Salomon és a Hervis cégek támogatnak. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően meg is rendezték az első futóversenyüket is, amelyen több számban indulhattak a résztvevők. Volt 4,5 km, 9km gyerekfutás, családi futás és az a szám, amelyen én is részt vettem: a lépcsőfutás. Nos, erről annyit kell tudni, hogy az egész verseny a Gellért hegyen lett megrendezve és annak környékén. A lépcsőfutás a Gellért hegyen található játszótértől indult és a citadellánál ért véget. Én az utolsó rajtolók egyike voltam, mivel szakaszosan rajtoltunk. Kb. 1 perc volt az indulók között.
Már az előzőleg megrendezett versenyekre is kinéztem, mert volt pár ismerősöm, akinek kijöttem szurkolni. Aztán jött egy gyorsabb bemelegítés, mivel ez egy rövid verseny, ezért csak 10 perc gyorsabb futást és pár repülőt (50-100m sprint) csináltam. Miután ezzel megvoltam elkezdtem azon agyalni, hogy vajon mennyire fogok elzsibbadni, besavasodni. Hát a végére teljesen elzsibbadtam.
Az utolsó lépcsőfokon pedig a savasodás és a zsibbadtság olyan nagymértékű volt, hogy el is estem. Sikeresen összekarcoltam a térdem és a könyökömet, sajnos ezzel a produkciómmal vagy 3 másodpercet veszítettem. A pontos helyezésemet nem tudom, de ezt a hiányosságot azonnal pótolom, mihelyst a rendezők kiteszik őket a nyilvánosság elé.  
Rajt előtt.




2014. szeptember 16., kedd

30th World Mountain Running Championships

Csodás a táj Massában.
Életemben másodszor húztam magamra a magyar válogatott mezét és vettem részt a Hegyifutó Világbajnokságon. Sajnos most nem jött össze, amit vártam magamtól, de ezt majd később. A helyszín Olaszország, azon belül is Cassette di Massa.

A szállásunk közvetlenül a tenger partján volt, csodás helyen. A hotel mögött pedig hatalmas hegyek láthatóak. A hoteltól kb. 3 perc sétára van a fő út, ahová érkeztek értünk a buszok és ahová vissza is hoztak minket, amikor kellett. Első nap az utazással telt el. Estére értünk a helyszínre, és elmentünk akkreditálni. Utána elfoglaltuk a szállást és bementünk fürdeni a tengerbe. Itt még csak tüsszögtem, és egész nap fújtam az orromat. Másnap reggel, amikor felkeltem, már éreztem, hogy valami nem stimmel. Gyors lázmérés és igazam is lett. Megbetegedtem, pont a verseny előtti napon! Pont amikor  elég jó formába kerülök a versenyre, jön egy betegség, ami szétrobbantja a terveimet. Hát kicsit sem voltam ideges!(Ironikusan.) Bevettem gyógyszert, ami nincs a dopping listán, és lehúztam a lázamat. Mindezek után elmentünk a pályára bejárni azt. Mondanom sem kell, hogy milyen gondolatok cikáztak a fejemben, amikor láttam a pályát, és tudtam, hogy mindezt betegen kell majd futnom. Hát nem voltam éppen boldog. Na sebaj, gondoltam, majdcsak kihúzom valahogy, a lényeg az, hogy ne legyek utolsó, ez meg már csak össze jön. A pályabejárás után visszatértünk a szállásra, és elkezdtünk készülődni a megnyitó ceremóniára. Igazi olasz hangulat volt. Mindenhol az atlétákat ünneplő tömeg. Az ablakokból is nézők bámulták a sok futót.


 A közel 1 órás megnyitó ünnepség zárásaként még az olaszok tartottak egy zászló dobálós bemutatót is, ami nagy tetszést aratott. Ezek után visszatérés a szállásra, és vártuk, hogy ki lesz az a kettő ember a válogatottból, akinek doppingvizsgálatra kell mennie. Nem sokára ki is derült, hogy Szabó Sanyi és Merényi Timi lesznek azok, hiszen őket ismeri már a világszövetség, mivel ők sokat járnak a Hegyifutó Világkupákra. Míg ők elmentek doppingra, mi pihentünk. Másnap reggel korán kelés és indulás a starthoz. A buszok elvittek egészen Cassette-ig, ahol a rajtunk volt. Tudtam, hogy nem fogom nagyon nyomni az elejét, mivel attól csak rosszabb leszek. Így is sokat kellett küzdenem a betegséggel futás közben. A rajtunk 10 órakor volt. Már bent álltunk a rajtnál és izgatottan vártuk, hogy eldördüljön a rajtpisztoly, amikor az el is dördült, de kétszer is, 3 perccel az kiírt rajt előtt. Senki sem értette mi történt amikor a szpíker bemondta, hogy csak próbalövés.
Rajt előtt.
Hát igazán szólhatott volna előre. Pár perc múlva újra eldördült a pisztoly, de ezúttal a rendes rajt kezdődött. Az első pár száz méter lejtő volt, ahol mindenki, úgy futott mint a nyúl. Én picit lemaradva követtem a mezőnyt, mert már ott éreztem, hogy ez nem lesz így rendben. A lejtő után jött egy jó pár kilométernyi lépcsőzés, ahol elkezdtem feljebb araszolni, pár futót megelőztem. Kisebb lejtőket követően egy sziklamászás következett, ahol sikeresen elvágtam a kezem, és az egyik ujjamat is. Sőt, a hajgumim is elszakadt! Na, gondoltam, a betegség mellé még ez hiányzott. Kiértünk a márványbánya bejáratához, ami egy lejtővel kezdődött. Itt még feljebb tudtam kerülni, de amire ide értem, már magas lázam volt, és elmosódott előttem a pálya, a fejem lüktetett és szédültem, már tudtam, hogy csak pár km. van hátra.

A bányában.
Több emelkedőt követően bementünk egy alagútba. Itt a hűvös levegő és a frissítés kicsit rendbe rakott (persze nem teljesen). Miután innen kiértem, jött egy újabb lejtő, és sikerült feljebb kapaszkodnom a kanadai srácra, aki előttem ment. A magyarok szóltak, hogy ne hajtsam túlságosan, mert nagyon meredek a vége is, inkább oda tartogassam a maradék erőmet. Csak hát már nem volt maradék erőm, így ahol tudtam, futottam, és megpróbáltam nem elájulni. Láttam, hogy a kanadai nagyon fáradtan mozog és sikerült utol érnem. Miután megelőztem, kezdtem új erőt kapni valahonnan, és futottam a 100 méterrel előttem lévő belga srác után, akit az utolsó kanyarban meg is előztem. Ő úgy próbálta ezt kivédeni, hogy vissza húzott a trikómnál fogva, de az egyik olasz szurkoló leütötte a kezét rólam, és tovább lökött engem fölfelé. Itt hozzá kell tenni, hogy még egy olyan nemzet, aki így szurkol, nincsen.
Hegyen felfelé.
Végig nagy hangulat és csomó ember. Az utolsó pár száz méteren igazi Tour de France élményem volt, amikor csomó ember van, és nem ott mész ahol akarsz, hanem ahol tudsz. A célba érést követően megtudtam, hogy a 64. helyen végeztem a 77 indulóból. Hát, lehetett volna jobb is, de legalább nem utolsó lettem. Még oda jött a belga bocsánatot kérni, aztán levánszorogtam az orvoshoz, és mondtam, hogy 2 napja lázas vagyok, csináljon velem valamit, mert nagyon rosszul vagyok. Megmérte a lázamat, ami 39.8 volt. Mondta is, hogy szerencsém van, mert nem állt le a szívem. 3/4 órán keresztül jegeltek, és csak akkor engedtek ki, amikor már hőemelkedésem is alig volt. A verseny után bevártuk a többieket, és lementünk a szállásra. Itt pihenő, és utána este a bankett és az a győztesek ünneplése volt a program. A banketten kajálás és az éjszakai bulizás megtervezése után visszatértünk a szállásra, és elkezdtük az esténket. Én egy adag lázcsillapítóval... Másnap pedig egész napos utazás és este későn már újra itthon.


2014. szeptember 6., szombat

VII. Zagyvamenti maraton

Sikerült még a nyár méltó befejezése képpen egy félmaratoni versenyen részt vennem. Ugyan nem futottam az egész távot végig mert Bálint Zoltán barátommal párban teljesítettük a 21 km-es távot.
Zolival, verseny előtt.
A verseny helyszíne Jászberény. Zolival a versenyt megelőző napon már megérkeztünk a helyszín közelébe. Az éjszakát a megszokottól eltérően sátorban! abszolváltuk. A sátorban alvás nem éppen a legmegfelelőbb egy verseny előtt de hát mit lehet tenni. Zoli barátom elvileg előző nap megnézte a buszok indulását a verseny központ felé. Mint kiderült a busz amit néztünk nem jár csak munka napokon. Mit lehet ilyenkor tenni? Hajnali 6 óra van és csak 2 óra múlva jön busz amivel nem érünk oda a rajthoz úgy, hogy be tudjunk előtte melegíteni meg a többi ilyenkor lezajló dolgot se tudjuk véghez vinni. Aztán felkapcsolódott a kis lámpa a fejünkben. Hát ez az. Stoppolni fogunk. A 4. autó fel is vett minket. A sofőr egy aranyos, szőke, kórházban dolgozó hölgy aki éppen munkába ment. Nélküle asszem ez a verseny nem nagyon jött volna össze! Mivel sikerült megérkeznünk a helyszínre (időben), volt időnk mindenre. Komótosan átvettük a rajtszámokat majd lepakoltunk a ruhatárban és indultunk melegíteni. Zoli úgy gondolta, hogy ő benevez a félmaraton egyéni versenyére is. Szóval ő hozta a váltó első részét ami kb. 9,5 km környéke volt (legalábbis a rendezők szerint). Engem és a többi váltózót egy busz vitt a váltó helyszínére. Fél óra múlva már ott is volt Zoli és mehettem a verseny abszolút első helyéért. Magamtól ugyan nem indultam volna el olyan nagyon erős tempóban de Zoli a 3. helyen futott az egyéniben és a váltók között az elsők voltunk. Ő mondta, hogy nyargaljak az első után és nyerjem meg az egész versenyt. Hát az első 2 km-em jó gyors is lett, de utol értem és lehagytam az elsőt. Innentől a felvezető bicós nekem mutatta az utat és meg csak futottam utána. Számomra a verseny egy beton úton kezdődött, de 2,5 km közelében letértünk erről. Innentől fogva egy erdőben futottunk a Zagyva mentén gyönyörű helyeken. Mivel sokkal gyorsabb voltam a mögöttem futóknál és pihentebb is ezért megengedhettem magamnak, hogy nézelődjek. Persze nagyon oda kellett figyelnem hova lépek mert sok kiálló gyökér és hirtelen kanyarok voltak az úton, sok kis emelkedővel tarkítva, amik eléggé meredekek voltak. Néhány tetején voltak emberek akik biztattak de mindig eléggé elcsodálkoztak amikor az emelkedő előtt 10 méterrel elkezdtem sprintelni, hogy utána azzal a lendülettel vissza álljak abba a tempóba amiben eddig is futottam. Az erdő után felmentünk egy gátra amin picit vissza kellett vennem a tempóból mert féltem, hogy kibicsaklik a bokám. Egysávos terep úton futottam, ami szűk volt és sok kis lyuk volt benne. Nem sokkal ez után kifutottam egy beton útra. Innen már nem volt messze a verseny vége. A bicós kísérő mellém sorolt és én valami különös oknál fogva vidáman elkezdtem vele beszélgetni. Ez először meglepte majd nevetésre késztette. Végül elég jót beszélgettünk 2 km-en keresztül.
A célban.
Aztán jött az utolsó km a városban és ott elkezdtem gyorsan futni. Az utolsó km 3 perc környéke lett. Célba érést követően még időm sem volt szusszanni már hívott is a szpíker egy gyors interjúra ahol Kende helyett elnevezett Endrének aminek nem különösebben örültem. Próbáltam ugyan elmagyarázni neki, hogy nem Endre hanem Kende de nem segített semmi, szóval Endre maradtam. Hát ez van... :)

Zoli 1:31-es félmaratonit futott ami nem rossz teljesítmény egy középtáv futótól. A félmaratoni váltó versenyt megnyertük.

A befutó utolsó pillanata.
A befutó érem. Ilyet sem sok helyen látni. Gyönyörű... :)