2014. szeptember 16., kedd

30th World Mountain Running Championships

Csodás a táj Massában.
Életemben másodszor húztam magamra a magyar válogatott mezét és vettem részt a Hegyifutó Világbajnokságon. Sajnos most nem jött össze, amit vártam magamtól, de ezt majd később. A helyszín Olaszország, azon belül is Cassette di Massa.

A szállásunk közvetlenül a tenger partján volt, csodás helyen. A hotel mögött pedig hatalmas hegyek láthatóak. A hoteltól kb. 3 perc sétára van a fő út, ahová érkeztek értünk a buszok és ahová vissza is hoztak minket, amikor kellett. Első nap az utazással telt el. Estére értünk a helyszínre, és elmentünk akkreditálni. Utána elfoglaltuk a szállást és bementünk fürdeni a tengerbe. Itt még csak tüsszögtem, és egész nap fújtam az orromat. Másnap reggel, amikor felkeltem, már éreztem, hogy valami nem stimmel. Gyors lázmérés és igazam is lett. Megbetegedtem, pont a verseny előtti napon! Pont amikor  elég jó formába kerülök a versenyre, jön egy betegség, ami szétrobbantja a terveimet. Hát kicsit sem voltam ideges!(Ironikusan.) Bevettem gyógyszert, ami nincs a dopping listán, és lehúztam a lázamat. Mindezek után elmentünk a pályára bejárni azt. Mondanom sem kell, hogy milyen gondolatok cikáztak a fejemben, amikor láttam a pályát, és tudtam, hogy mindezt betegen kell majd futnom. Hát nem voltam éppen boldog. Na sebaj, gondoltam, majdcsak kihúzom valahogy, a lényeg az, hogy ne legyek utolsó, ez meg már csak össze jön. A pályabejárás után visszatértünk a szállásra, és elkezdtünk készülődni a megnyitó ceremóniára. Igazi olasz hangulat volt. Mindenhol az atlétákat ünneplő tömeg. Az ablakokból is nézők bámulták a sok futót.


 A közel 1 órás megnyitó ünnepség zárásaként még az olaszok tartottak egy zászló dobálós bemutatót is, ami nagy tetszést aratott. Ezek után visszatérés a szállásra, és vártuk, hogy ki lesz az a kettő ember a válogatottból, akinek doppingvizsgálatra kell mennie. Nem sokára ki is derült, hogy Szabó Sanyi és Merényi Timi lesznek azok, hiszen őket ismeri már a világszövetség, mivel ők sokat járnak a Hegyifutó Világkupákra. Míg ők elmentek doppingra, mi pihentünk. Másnap reggel korán kelés és indulás a starthoz. A buszok elvittek egészen Cassette-ig, ahol a rajtunk volt. Tudtam, hogy nem fogom nagyon nyomni az elejét, mivel attól csak rosszabb leszek. Így is sokat kellett küzdenem a betegséggel futás közben. A rajtunk 10 órakor volt. Már bent álltunk a rajtnál és izgatottan vártuk, hogy eldördüljön a rajtpisztoly, amikor az el is dördült, de kétszer is, 3 perccel az kiírt rajt előtt. Senki sem értette mi történt amikor a szpíker bemondta, hogy csak próbalövés.
Rajt előtt.
Hát igazán szólhatott volna előre. Pár perc múlva újra eldördült a pisztoly, de ezúttal a rendes rajt kezdődött. Az első pár száz méter lejtő volt, ahol mindenki, úgy futott mint a nyúl. Én picit lemaradva követtem a mezőnyt, mert már ott éreztem, hogy ez nem lesz így rendben. A lejtő után jött egy jó pár kilométernyi lépcsőzés, ahol elkezdtem feljebb araszolni, pár futót megelőztem. Kisebb lejtőket követően egy sziklamászás következett, ahol sikeresen elvágtam a kezem, és az egyik ujjamat is. Sőt, a hajgumim is elszakadt! Na, gondoltam, a betegség mellé még ez hiányzott. Kiértünk a márványbánya bejáratához, ami egy lejtővel kezdődött. Itt még feljebb tudtam kerülni, de amire ide értem, már magas lázam volt, és elmosódott előttem a pálya, a fejem lüktetett és szédültem, már tudtam, hogy csak pár km. van hátra.

A bányában.
Több emelkedőt követően bementünk egy alagútba. Itt a hűvös levegő és a frissítés kicsit rendbe rakott (persze nem teljesen). Miután innen kiértem, jött egy újabb lejtő, és sikerült feljebb kapaszkodnom a kanadai srácra, aki előttem ment. A magyarok szóltak, hogy ne hajtsam túlságosan, mert nagyon meredek a vége is, inkább oda tartogassam a maradék erőmet. Csak hát már nem volt maradék erőm, így ahol tudtam, futottam, és megpróbáltam nem elájulni. Láttam, hogy a kanadai nagyon fáradtan mozog és sikerült utol érnem. Miután megelőztem, kezdtem új erőt kapni valahonnan, és futottam a 100 méterrel előttem lévő belga srác után, akit az utolsó kanyarban meg is előztem. Ő úgy próbálta ezt kivédeni, hogy vissza húzott a trikómnál fogva, de az egyik olasz szurkoló leütötte a kezét rólam, és tovább lökött engem fölfelé. Itt hozzá kell tenni, hogy még egy olyan nemzet, aki így szurkol, nincsen.
Hegyen felfelé.
Végig nagy hangulat és csomó ember. Az utolsó pár száz méteren igazi Tour de France élményem volt, amikor csomó ember van, és nem ott mész ahol akarsz, hanem ahol tudsz. A célba érést követően megtudtam, hogy a 64. helyen végeztem a 77 indulóból. Hát, lehetett volna jobb is, de legalább nem utolsó lettem. Még oda jött a belga bocsánatot kérni, aztán levánszorogtam az orvoshoz, és mondtam, hogy 2 napja lázas vagyok, csináljon velem valamit, mert nagyon rosszul vagyok. Megmérte a lázamat, ami 39.8 volt. Mondta is, hogy szerencsém van, mert nem állt le a szívem. 3/4 órán keresztül jegeltek, és csak akkor engedtek ki, amikor már hőemelkedésem is alig volt. A verseny után bevártuk a többieket, és lementünk a szállásra. Itt pihenő, és utána este a bankett és az a győztesek ünneplése volt a program. A banketten kajálás és az éjszakai bulizás megtervezése után visszatértünk a szállásra, és elkezdtük az esténket. Én egy adag lázcsillapítóval... Másnap pedig egész napos utazás és este későn már újra itthon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése