2015. június 17., szerda

22. K&H mozdulj! maratonváltó

Idén már negyedszerre vettem részt a nyár elején megrendezett K&H futóversenyen. Igazából a félmaratonváltó kivételével már mindenen indultam. Először egyéni félmaratont futottam, majd 3x2 km-es váltót és rögtön utána egy 6x7 km-es váltót is, amivel másodiknak sikerült befutni. Tavaly szintén egy 6x7 km-es váltót nyomtunk amit meg is nyertünk a kategóriánkban. Idén nem csináltunk csapatot, és senki nem tervezte komolyabban az indulást ezen a versenyen. Aztán a verseny előtti héten derült ki, hogy az Etyeki Futók Egyesületének csapatából kiesett valaki így adott volt a dolog, hogy mégis futhassak ezen a versenyen.
Az én csapatom.
Az etyeki csapatok.









Az idei csapattal nem gondoltam arra, hogy esetleg dobogó vagy ahhoz közeli hely. Az idei K&H inkább egy gyors 7 km-es edzésnek felelt meg amit a nagy meleg tett nehézzé, és nem a tempó. Etyekről két csapat is érkezett, mindenki az egyen pólóban/trikóban feszített. Nekem sikerült megbeszélnem mindenkivel, hogy először szeretnék futni, ezzel jól felborítva az előzetesen megbeszélt felállásukat. Remélem nem haragudtak meg rám nagyon miatta. A rajt 10:00-kor volt. Már ekkor is nagyon meleg volt a levegő. Én szépen beálltam a legelső sorba és egy csodás rajtot követően már a második boly vezetőjeként futottam. Végig a boly élén mentem, hiszen ezen a 7 km-en talán nem számít annyira, hogy megbújjak mások hát mögött. A meleg miatt hamar kiszáradt a szám, de frissíteni nem sikerült, mert ügyesen kiütöttem a frissítőponton lévő hölgy kezéből a poharat. Pelsőczy Attila, aki végig mögöttem futott hozott egyet utánam. Szóval innen is köszönet neki. A végén még ráerősítettem picit, de a váltóponton nem láttam a váltótársamat. Visszavettem a tempóból, hogy észre vegyem merre van, természetesen a váltóhelyek legvégén volt a mi részünk. 



Dórival a rajt előtt.
























2015. június 10., szerda

Mondseelauf 34. Int. Halbmarathon Mondsee

Ezt az írásomat tagolva fogom közölni. Először a versenyt megelőző napok, majd a versenybeszámoló és végül a verseny utáni élmények, meg egy kis konklúzió.

Előzmények:
A versenyt megelőző héten, pontosabban a verseny előtti két napban (péntek, szombat) voltak az emelt szintű szóbeli vizsgáim földrajzból és történelemből. Egész héten nem aludtam napi 3-4 óránál többet, elég nyugtalanul aludtam ezt a keveset is. A napjaim minden szabadideje a tanulásra ment rá. Ez a délelőttöt és a délután meg este egy részét foglalta magába. Délutánonként Emőkézés és edzés. Az edzések bemelegítésénél mindig zsibbadtak a lábaim, nem voltam jó erőben. Ezek tetézésére meg is fáztam, és allergiám is volt. Fájt a fejem, zsibbadtak a lábaim, fájt a torkom, viszketett a szemem stb. Szóval úgy álltam a versenyhez, hogy nem várok el magamtól semmit, mert a két emelt szóbelimmel már így is túlteljesítettem a követelményeimet. Érzésre mind a kettő jól sikerült, mert tudtam mindent. A feleletek után, ha kérdeztek akkor arra is tudtam válaszolni. Pénteken földrajz, majd szombaton történelem szóbeli. Amint készen voltam a törivel, öltöztem át és indultam Ausztriába. Az edzőm, Szabó Imre megvárt és vitt ki a többiek után akik már ott voltak.














A verseny:
A rajt reggel 9:30-kor volt.Előtte egy 4 km-es bemelegítést csináltam, hogy érezzem mennek e a lábaim. Elég jól futottak, szóval bizakodóan álltam oda a rajthoz, de tudtam, hogy nagyon nagy lesz a hőség a pályán és számos emelkedővel van megtűzdelve. A rajt után hamar össze állt egy jó tempójú boly. Ide csatlakoztunk fel Andris barátommal. Nekem egészen 8 km-ig minden rendben volt, de ott mintha egy falba ütköztem volna. Nem tudtam tovább menni. Ugyan tovább futottam, de csak addig, hogy egy bokrosabb rész legyen a pálya szélén. Itt megálltam, gyorsan hátramentem és hánytam. A meleg annyira felborított, hogy ez lett az eredménye. Eddigre a boly már jól eltávolodott tőlem. Meg sem próbáltam vissza futni rájuk, inkább csak szenvedtem magamban. Az első 10 km-em 37 perces lett. Erre futottam egy 41 perces második 10 km-t. Ennyire még sosem álltam fejre. De nem csak én jártam így. Andris feladni kényszerült a verseny, Zádor egy 20 percre kidőlt a pálya szélére, mert ő is rosszul lett. Bence ennek ellenére egyéni csúcsot futott és megnyerte a korosztályát. Kata megnyerte a női mezőnyt, Vali pedig abszolút 2. nő lett. Laci a korosztályában ért el 3. helyezést. Csontos Imre pedig egyedüliként 80 percen belül futott be. Én 5 perccel maradtam el az egyéni csúcsomtól és 01:22:02-t futottam. Ebben a melegben ilyen előzményekkel azt hiszem így is kihoztam magamból a maximumot.










A verseny utáni élmények és konklúzió:
A verseny után elmentünk a Mondsee tóba fürdeni. Volt a strandra belépőnk. Majd vissza a versenyközpontba, ahol sor került az eredményhirdetésre. Utána be a kocsiba és indulás Bad Ischl-be. Itt egy kis városnézés meg evés és tovább Hallstatt-ba. Itt is városnézés, és rohanás a kocsihoz mert jött a vihar. Ezek után haza. Éjfél után már itthon is voltunk.


Konklúzió:
Maga a verseny nem esett jól, de végigküzdöttem. A szállás király volt. Az egész hétvége pedig egy kiváló csapatösszetartó buli volt. Nagyon élveztem, hogy együtt vagyunk. Szerintem ez egy hihetetlen jó hétvége volt. Szóval azt hiszem köszönettel tartozom Imre bácsinak, hogy elvitt minket erre e versenyre, még ha maga a félmaraton nem is sikerült olyan jól.

2015. április 19., vasárnap

30. Telekom Vivicittá Félmaraton

Az idei tavaszi versenyszezonom, fő verseny volt a 30. jubileumi Vivicittá Félmaraton. Egész télen, az alapozás alatt erre a versenyre készültem. Már több előbbi beszámolómban is említettem, hogy itt fogom futni a tavaszi félmaratonomat. Erre a versenyre nagy reményekkel érkeztem. 75 percen belüli félmaratont szerettem volna futni. Ez sajnos nem jött össze. A rajt reggel 9 órakor volt. Előtte egy kocogósabb 20 perces bemelegítés.
Melegítés.
Majd a rajt előtt repülő futások. 9-kor megfújták a rajtot jelző dudákat és már futottunk is. A kezdés viszonylag gyors volt, de közel sem nagy száguldás. Még az első kilométer előtt fel kellett futnunk az Árpád hídra. Utána innen leereszkedve futottunk tovább a pesti oldalon a házak között. Kisebb emelkedők, éles kanyarok, fordító. Elérkeztünk az 5. kilométerhez, és itt kezdődtek a bajok. Éreztem, hogy valami nem jó a lábujjaimnál. Nem foglalkoztam vele futottam tovább, de pár kilométer múlva már kénytelen voltam vissza venni a tempómból mert éreztem, hogy nagyon fáj az egyik lábujjam. Itt már tudtam, hogy nem fogom elérni azt az időt amit szerettem volna. Először azt hittem, hogy csak vízhólyag, de nem volt ekkora szerencsém. Szóval futottam tovább és próbáltam kizárni a fájdalmat, ami nem jött össze. Össze szorítottam a fogaimat és megküzdöttem minden egyes lépéssel. Át a budai oldalra, majd vissza a pestire. Innentől kezdve az alsó rakparton végig, ahol kisebb szembeszéllel kellett megküzdenünk, egészen az Árpád hídig. Fel a hídra, majd ahol felfutottunk az elején, ott most le. A fájós bal lábammal, azt hittem, hogy nekem itt a verseny vége és 19 kilométernél fel fogom adni.
De aztán rájöttem, hogy már csak 2 kilométer és ha kell akkor azt le is sétálom, de beérek a célba akkor is. Szerencsére erre nem került sor, mert szépen befutottam. Az utolsó 2 km-en elkezdtem gyorsítani picit, hogy jobb időm legyen, de a remélt idő most nem jöhetett össze. A végén 13. lettem összesítettben és 01:17:10-es időt sikerült abszolválnom. Ugyan ez így is egyéni csúcs, és örülök is neki, de ez nem az amit szerettem volna futni. Viszont egy csöppet sem vagyok csalódott, mert most is tanultam valami újat. Ha van egy jó versenycipőm akkor még többet kell benne futni verseny előtt, mert ez lett belőle. Ugyan futottam a cipőben már a verseny előtt is, de akkor soha nem volt baj. Viszont most egy méretes vérhólyag nőtt a bal lábam 3. lábujjára. Sajnos ezzel most edzeni sem tudok, mert nagyon fáj, de remélem, hogy minél hamarabb elmúlik és újra pakolhatom a kilométereket a lábamba. 
Rajtnál.

2015. április 8., szerda

A csapatom körüli gondok

Mint ígértem az előző blog bejegyzésemben, írok a csapatváltásról és annak körülményeiről, majd a visszatérésről. Először is tudni kell, hogy pár hete csúnyán össze vesztem az addigi edzőmmel Szabó Imrével. Ezt nem részletezném különösebben. Miután össze vesztünk a Pilisi Pegazusok csapatánál kezdtem el edzeni. Nagyon jó csapat, tényleg öröm volt hozzájuk járni, de én nem éreztem azt, hogy köztük a helyem. Elég nagy lelki válságba kerültem a csapatváltás és az összeveszés miatt, ezért igazából időt sem hagytam magamnak, hogy beilleszkedjek és megszokjam az ottani edzésstílust. Úgy éreztem, hogy náluk számomra van hely, de túl rendszertelennek éreztem az edzéseket. Rá kellett jönnöm, hogy nekem a szigorú szabályok kellenek egy edzéshez. Túl sok volt az otthoni, egyedül megtett edzésem és tudtam, hogy én abból nem tudok fejlődni, mert ismerem magamat és egy idő után elkezdtem volna elhanyagolni a hosszú futásokat, motiváció hiányában. Ez a probléma megoldásra került volna minden bizonnyal, de ugye nem hagytam neki időt kibontakozni. A Pegazusoknak még kell egy kis idő, hogy rendesen össze álljanak, hiszen egy újonnan alakult csapatról van szó. Szerintem minden csapatnak időbe telik, hogy rendesen össze álljon az edzések stílusa és jellege. Viszont nekem már volt egy berögzült edzésstílusom amin nem nagyon tudtam változtatni. Az edzések jellegéről nem írok, mert minden edzőnek magánügye, hogy milyen edzést ad a tanítványainak és én nem akarok magasztalni vagy kritizálni senkit sem, mert szerintem minden edző a maga módján jó. Szóval a lelki válságom kihatott a kedélyállapotomra is, beteg lettem majd újra belekezdtem az edzésekbe, de fásultan és zsibbadt végtagokkal edzettem. Éreztem, hogy valamin változtatni kell mert így nem fogom elérni a céljaimat. Így Csere Gáspár barátommal megbeszéltünk egy találkozót, ahol mindent átbeszéltünk és végül arra jutottunk, hogy próbáljak meg Imre bácsival beszélni. Beszéljük meg a dolgainkat és ha lehet akkor kezdjük újra a közös munkát. Mindez sikeresen meg is történt, Azóta a kedélyállapotom is rendbe jött, és újra a BEAC-on edzek, a régi/új csapattársaimmal. 
Újra a BEAC-on.
Jövő hét vasárnap lesz a Vivicittá félmaraton ahol terveim szerint futni fogok egy egyéni csúcsot a kedvenc távomon. A mostani csúcsom 77 perc, de a téli alapozásból kiindulva 70-75 perc között fogok futni. Persze nem akarok ilyen dolgokba bonyolódni, hiszen még nem futottam le a versenyt így csak találgathatok, hogy milyen állapotban vagyok. Egy teljes éve nem futottam félmaratont így nem tudom, hogy mit fogok elbírni. A Vivicittá pályája amúgy sem egy könnyű pálya, de remélem, hogy sikerül rajta egy jót futnom és akár még a dobogót is elérni vagy jó helyezéssel befutni.

2015. március 30., hétfő

Pólus Futónap, Palota Kupa

Hétvégén a Budapesti Mezei Bajnokság "amatőr" futamában indultam, hiszen az egyesületek terén, egyenlőre még vannak kisebb-nagyobb hangolgatások. Erről majd amikor biztosat tudok mondani akkor, a terveim szerint írok egy kis szösszenetet. De most vissza a versenyre. Röviden annyival tudnám jellemezni, hogy szeles és kettős. Miért szeles? Gondolom ezt mindenki kitalálja magától is. Miért kettős? Hát azért mert a 6 km-es verseny egy patak partján volt. Oda vissza kellett futni. Oda felé erős szembe-szél, ami miatt a lábaim, kezeim zsibbadtak. Fáztam, és kihűltek a végtagjaim, a mozgásom szétesett. Vissza felé pedig enyhe hátszél és napsütés. Itt úja felmelegedtem és sikerült helyre ráznom a mozgásomat is. De sajnos a pálya 4 darab 1500 m-es körből állt. Az elején még eléggé sikerült elől helyezkednem, de szép lassan elmaradtam az élmezőnytől, és lelassultam. A levegőt már a második kör elején kapkodva vettem, és nem éreztem jónak a futásomat. Mindenki azt mondja, hogy kellenek a rossz versenyek ahhoz, hogy az ember építkezni tudjon a hibáiból. Én viszont kifejezetten utálom a rossz versenyeket. Mármint azokat amelyek számomra rosszak, hiszen a rendezők kitettek magukért és a sok-sok futamot alig pár perc csúszással indították. Számomra még hátra van az idei tavaszom nagy versenye amelyen kiderül, hogy mit is tudok a kedvenc távomon, a félmaratonon. Ez a verseny pedig nem más mint a Vivicittá félmaraton. Remélem, hogy itt már sikerül megtörni a 75 perces határt és akár egy dobogós futást is produkálni. Ugyan mostanában nagyon sokat gyötrődök a futás, a klubok, az edzők miatt, de remélem, hogy a versenyig minden rendbe jön és lelkileg, testileg feltöltődve tudok majd futni! :)




2015. március 23., hétfő

I. Pusztazámor Kupa futóverseny

Az elmúlt hetekben egyre többször jutott eszembe, hogy nekem nem a BEAC csapatánál van a helyem. Kedden egy veszekedés alkalmával el is döntöttem, hogy immár nem az eddigi csapatomnál fogok edzeni. Sajnálatos esemény ugyan, de remélem nem fogja befolyásolni a jövőbeli teljesítményemet. Ez után a kis kitérő után, mindenki elképzelheti, hogy kisebb válsághelyzetbe jutottam. Eléggé megviselt a szakítás, így a verseny előtti héten nem is voltak olyan jó edzéseim. 
A rajtnál.

Mint a cím is mutatja a versenyt Pusztazámoron rendezték meg, amely Etyekkel szomszédos kis falu. A közlekedés nincs megoldva a két falu között, így Emőkével és Zádorral úgy döntöttünk, hogy átbiciklizünk. Nevezni fél 12-ig lehetett, ezért úgy terveztük, hogy pont akkora fogunk oda érni. Fél 11-kor indultunk el otthonról és kisebb eltévedéssel 45 perc alatt át is értünk. A verseny központja a pusztazámori általános iskola volt. Kicsi, de szép épület, tágas térrel előtte. Melegítés képpen Zádorral és Zsomborral lefutottuk a  verseny pályáját. A táv 5 km volt. Szóval a melegítés, verseny és a levezetés összesen kb. 12 km-t tett ki.

A rajt.
A rajt az iskola előtt volt, és a pálya egy jó hosszú lejtővel kezdődött. Itt olyan tempóval kezdtünk el futni, mintha biciklivel száguldanánk le egy dombon. Ez eléggé meghatározta a verseny további menetét. Mivel szinte mindenki erősen kezdett ezért nagyon hamar (olyan 1 km) szétszakadt a mezőny. Radics Csabi, új edzőtársam állt fel az élre és száguldott el előlem. Én felvettem egy olyan tempót amivel tudtam, hogy majd a végén képes leszek felfutni azon az emelkedőn amin lefutottunk a rajtnál.
Pusztazámorról kifutva egy hosszú, viszonylag sík földúton haladtunk előre. 2 km után volt egy visszafordító.
De nem teljesen ugyan azon az úton mentünk vissza, mint amin jöttünk. Volt még egy kis hurok amit meg kellett tenni, de ebben már egy kis emelkedőt is belecsempésztek a rendezők. De innen vissza ugyan azon a pályán. Egy hosszabb, de lassan emelkedő terep volt előttem. Csabi itt futott el végképp tőlem. Előtte még
Az utolsó emelkedőn...
befogható távolságban volt, de itt nagyobb előnyre tett szert. Mögöttem elég messze voltak a következők, így a pozíciómért sem kellett megharcolnom a végén senkivel. Az utolsó 500 m, kemény emelkedő amin teljesen elzsibbadtak a lábaim. Amikor
Balról jobbra: Miksa Kende, Radics Csaba,
Göllény Zsombor.
már látszott előttem a célvonal, akkor még rágyorsítottam kicsit, hogy azt lássa mindenki, még van a srácban. Az időm 17 perc 14 másodperc lett. Csabi közel 1 percet vert rám. Abszolút második helyezettként értem célba. Csuta Albertékhez lettünk meghívva a verseny után, itt csak egy kis sört ittunk, majd indultunk is haza, mert még sok dolog várt ránk. Hazafelé sokkal gyorsabbak voltunk, nem volt szembe szél és tudtuk az utat, így alig 20 perc alatt már otthon is voltam.



2015. március 11., szerda

V. Everling Tavaszváró terepfutóverseny

Az idei Hegyifutó Kupasorozat második állomása, egy szokatlan (legalábbis számomra) verseny volt. A résztávos edzéseimen kívül nem szoktam, ilyen jellegű futásokat csinálni. A verseny lényege, hogy egy 2 km-es pályán futunk 5 kört. Ez még önmagában nem is szokatlan, hiszen ki nem hallott volna olyan 10 km-es versenyről ami körpályán zajlik? Itt az volt a furcsa, hogy miután befejeztük a 2 km-t pihenőnk volt. A körök szintideje 13 perc. Aki teljesíti ez alatt, az részt vehet a következő futamban.  
A verseny március 8-án volt lebonyolítva a Naplás-tónál, és a mellette lévő erdőben. A rajt is szokatlan volt, mert 13 óra után lőtték el az első kört. Ugye, általában délelőtt vannak a versenyek. A verseny hetén sajnos kiugrott a csípőm. Ezt a problémát pénteken sikerült ugyan orvosolni, de a verseny napjáig még nem pihentem ki a fájdalmat a lábamból. A rajtolások sem segítettek rajtam, mert szinte mindegyik körben beragadtam az elején. Mindenki az első sorból akart rajtolni, én pedig mindig hátrébb csúsztam emiatt.
Az egyik rajt...
Így az első két kör eléggé nyögvenyelős volt, és fájdalmas is. Életemben először megfordult a fejemben, hogy hagyni kéne az egészet a fenébe, hiszen az élmezőnytől már így is elmaradtam, és a következő 3 kör alatt úgysem tudok feljebb futni. De
Az egyik célba érkezés...

szerencsére nem adtam fel. Úgy gondoltam, ha már ott vagyok akkor végig is csinálom. Az első köröm részideje 6:41 volt, a másodiké pedig 6:42. A pálya az úgy nézett ki, hogy a rajt a tó mellett volt. Innen kb. 200 m-re egy törés volt, ami úgy fél méter magas lehetett. Erre gyorsan felugrani és futás tovább viszonylag síkon. Majd egy hosszabb emelkedő és a hozzá tartozó lejtő. Itt

megint sík terep, majd újra emelkedő. Újra egy kis sík, aztán pici lejtő után egy újabb emelkedő. Ezek után pedig egy hosszabb lejtő, majd egy hosszú sík szakasz. A cél előtt még egy hirtelen emelkedő és már ott is van a cél az orrunk előtt. Szóval ilyen pályán kellett futnunk. Mindez nem tett
különösebben jót a csípőmmel, de az első két kör alatt bemelegedett, szóval picit tudtam gyorsítani a harmadik körömön, ami 6:39 lett. De ez vissza is ütött a negyedik körben mert az "csak" 6:44-es lett. Az utolsó körömre még egy picit gyorsítottam, és azt így 6:33 alatt futottam le. Az összidőm 33:20. Azt hiszem ebben az állapotban így is kihoztam magamból a maximumot. Persze sajnálom, hogy nem tudtam jobb időket futni, de még így is az abszolút 12. helyet értem el, és a korosztályomban (felnőtt) 9. lettem. 

2015. február 25., szerda

Futapest-Pilisszentkereszt Terepfutás, Hegyifutó Kupa 1. állomás

Idén az edzőmmel úgy döntöttük, hogy elkezdem a Hegyifutó kupasorozatot. Az első állomás a pilisszentkereszti Futapest verseny volt. Előzetesen már megnéztem a nevezők listáját, ami alapján jó versenyre lehetett számítani. Igazából nem számoltam azzal, hogy a dobogót is elérhetném, így kicsit edzés jelleggel fogtam fel ezt a versenyt.
A verseny február 22-én lett lebonyolítva, egy vasárnapi napon.
A rajt.
Előzetesen készültem hosszú és rövid ruhával. Az időjárás elég változónak mutatkozott, hiszen az időjósok jó időt mondtak előtte napokban is, de szombaton elég szeles és borús volt az idő. Ebből az időjárásból lehetett következtetni a vasárnapi napra is, ezért úgy gondoltam, hogy majd ott eldöntöm miben is fogok futni.
Felfelé a gerincre.
Szóval, vasárnap reggel találkoztunk a Richter család (Laci és Bence) tagjaival, és Ádám barátunkkal. Együtt indultunk útnak a verseny helyszínére. 10 óra előtt megérkeztünk, felvettük a rajtszámokat és mentünk melegíteni. Én itt még hosszú ruhában voltam. Gondoltam melegítésnél még jó, ha be vagyok öltözve. Gedeon Zsolt barátom, nekem adta a szöges futócipőjét, aminek nagyon sok hasznát vettem később, a verseny alatt. Könnyűnek terveztem a bemelegítést. Meg akartam nézni a pálya első szakaszát. Innen már úgy érkeztem vissza Emőkéhez, hogy csupa sár voltam. A pályáról azt kell tudni, hogy az elején sár, sár és még egy kis sár. Majd, amikor feljebb érünk, már havas, jeges sár. Később hó és jég. Lefelé pedig megint sár.
A rajt 11 órára volt kitűzve, és kisebb késéssel meg is történt (max. 10 perc). A rajt utáni pár 100 méter úgy nézett ki, hogy egy emelkedőn kellett felsprintelni ahhoz, hogy jó pozícióba kerüljünk mert utána egysávosra váltott az út, és nem lehetett rajta előzgetni (hiszen csupa sár). Az első 4-5 km végig felfelé vezetett. 

Egy szerpentinen futottunk felfelé a Pilisben. A gerinc előtt még volt egy kanyarunk, itt ért utol Beda Szabi. Egy-két méterrel futott előttem a tetőig. Itt meglódultam, és szépen le is szakítottam magamról. Volt itt még néhány kisebb emelkedő, de semmi vészes. Majd szépen elkezdtünk leereszkedni a hegyről. Először csak óvatosan, kis lejtőkel. Majd megindultunk keményen lefelé. Itt, és a gerincen is jeges, havas volt az út. Lefelé nem végig volt havas. Úgy 11 km környékén volt egy frissítőállomás. Innentől már olyan úton kellett lefelé futni, aminek a két szélén az autók nyomvonala volt. Nagyon, csúszósan és sarasan. Középen pedig egy patakocska folyt amiben lehetett jól futni. Nekem mindegy volt, hiszen, már amúgy is tiszta víz vagyok, akkor futok a vízben. Nem olyan sokára megláttam az előttem futót. Na, gondoltam itt a lehetőség, akár utol is érhetnem. Megindultam, még gyorsabban és ez lett a vesztem, mert akkorát estem, hogy egy pillanatig csak pislogtam, hogy, hogyan kerülök a földre. De az adrenalin tovább hajtott és nemsokára utol értem és megelőztem a sporttársat. A verseny talán legviccesebb momentuma az volt, amikor láttam a 12 km-es táblát és arra, gondoltam, hogy már csak 1,7 km van hátra. Ez, azért vicces mert ezt az 1,7 km-t legalább 7 perc alatt sikerült teljesítenem.
Na már mindjárt vége...
Ugye, ez nem valami gyors tempó. Azért futottam így, mert akkora volt a sár, hogy egyszerűen nem lehetett gyorsabban menni. De, egy kanyar után előttem volt a verseny végét jelentő lejtő aminek a tetején Emőke kiabált nekem. Ugyan nem értettem, hogy mit. A végén derült csak ki, hogy azt akarta a tudtomra adni, menjek át a földút másik oldalára, mert az aljában akkora a sár, hogy a cél előtt többen is elestek, a rövidtáv befutói közül. Én maradtam a magam oldalán és sikeresen átjutottam a célkapu oldalára a lejtő végén. 
Az összidőm 01:05:01 lett a 13,7 km-es távon. Ezzel az abszolút 4. helyezést értem el, és korosztályosan 2. lettem!
Jobbról-balra: Miksa Kende, Szabó Sándor, Kövér Márton.
Mint az elején említettem, nem számítottam erre, de nem voltam meglepődve, mert nagyon jól ment a futás. A korosztályos és abszolút bajnok Szabó Sanyi barátom lett, aki Magyarország egyik legkiválóbb hegyifutója! Richter Bence pedig a korosztályában szintén 2. helyezést ért el. Gratulálok Minden indulónak, hiszen ezen a pályán minden egyes lépésért meg kellett küzdeni... :)






2015. január 25., vasárnap

Futapest-Etyek Terepfutás

2014 szeptembere óta nem versenyeztem. Kisebb sérüléseim voltak, így kevesebbet tudtam edzeni. December elején viszont megtört a jég és a sarkamon lévő gyulladás elkezdett vissza húzódni. Az edzéseket is egyre hatékonyabban tudtam csinálni. Mostanra eljutottam oda, hogy 70-80 km közötti heteket futok! 
Az elmúlt éveim első versenye szinte mindig az etyeki terepfutás. Tavaly pályacsúcs időn belül futottam az 5,3 km-es távon. Idén Imre bácsi azt mondta, hogy a hosszú távon induljak. Még soha nem futottam, Etyeken a hosszú távot, ami 12,5 km. A rajt délelőtt 11-kor volt. Elég jó erőben éreztem magamat. Viszont tudtam, hogy a mezőny elég erős, a pálya pedig nagyon nehéz. A pályáról azt kell tudni, hogy előtte éjszaka végig szakadt a hó, de olvadt is. Szóval a terepen, a hó alatt, nagy volt a sár. A tetején pedig nagy hó, ezért nagyon kellett vigyázni, hogy hova lépünk, mert a térd és a boka eléggé veszélyeztetett terület volt.
Pár száz méterrel a rajt után.
A célba érés.
Szóval a rajt után még együtt ment az él. Majd Nagy Gábor váltott egy tempót és többen lemaradtunk. Csere Gazsi ment egyedül utána. Aztán azzal a lendülettel ott is hagyta. Ő nyerte meg végül, de útközben eltévedt és rárakott +1 km-t. De még így sem tudtuk utol érni... Én az elején a 3. helyen futottam, de a mögöttem futók közül megelőzött egy srác (Töreky Ákos) és el is ment tőlem, olyan távolságba, hogy már a végén nem tudtam megfogni. Mögöttem Bíró Karcsi jött. Néha utol ért, néha elfutottam tőle. Ez mindig akkor történt, amikor egy-egy emelkedő, vagy lejtő volt. Én vissza fogtam magamat, mert féltettem az ízületeimet. Ő pedig ilyenkor mindig utol ért. Volt, hogy előttem is futott. De aztán jött egy síkabb szakasz, ahol nagyjából belátható volt a pálya, és nem kellett arra figyelni, hogy ne törjem ki a lábamat. Ilyenkor mindig elfutottam tőle. Ezt kb. háromszor játszottuk el. Az utolsó egyenesben pedig annyi előnyt szedtem össze, hogy már nem tudott utol érni. Jó volt, hogy mindig mellettem futott, mert tudtunk egy jót versenyezni egymással. A végén már nem tudtam csökkenteni az előttem lévők és magam között a távolságot. A célban így is csak hárman voltak előttem! Az abszolút 4. helyen értem be, és korosztályos másodikként. Gazsi lett az első, Bíró Karesz pedig a harmadik.
A korosztályom dobogósai. 
A tempót nem nagyon lehetett nyomni a terepviszonyok miatt így az időm 51 és fél perc lett. Ami ezen a pályán azért nem olyan rossz. Bár jobban örültem volna, ha tudok 4 percen belüli km-eket menni.
Mindent össze vetve, elég jó verseny volt. A lábaimnak nem lett baja. Picit megfájdult a térdem utána, de azt úgy is kiheverem. Remélhetőleg idén még sok élvezetes versenyem lesz. Nagyon örülök, hogy végre újra versenyezhettem. Közel fél éve nem futottam versenyen.

A családom eredményei:
Zádor: 5,3 km-en korosztályos 2.
Csobán: 12,5 km-en korosztályos 3.
Anya: 12,5 km-en korosztályos 2.
A családból négyen indultunk. Mind a négyen dobogós helyezéseket értünk el! Gratulálok mindannyiunknak!

Már csak 3 km...